2010. december 28.

Karácsony és ajándéksapik és ...

Országjáró családi turné nálunk a Karácsony. Örömteli, bensőséges.... és nagyon fárasztó.
A sajátkészítésű ajándékok..... Felemás lett a fogadtatás. Anyu sapija nagyon jól sikerült és nagyon örült neki. Csilla sapija is nagyon jól sikerült (ugyanaz a minta, mint az enyém - ld. alább -, de más fonal), jó választás volt a vastagabb fonal. Viszont Csillának nem tetszik. Inkább mamuszt-papucsot szeretne. Így még 24-én vettem neki fonalat és majd egyszer meg csinálom. :-)
A gyerekek és Apa folyamatosan kapja a sapkákat, sálakat. Nekik nem készült kimondottan karácsonyi. Illetve Apa január 9-i szülinapjára készül egy bolondos-színes (rigócsőr, hableány, békakirály, répa) síelős sapi.
Én viszont kaptam karácsonyi sapit. Igaz, hogy nem kaptam, hanem horgoltam, nem karácsonyi, hanem 20-i, de az enyém és sapi :-). Kötötthatású és már régóta kinéztem a mintát és a fazont is. Próbaként már elkészítettem újszülött méretben, felnőtt fejen is jól néz ki.

2010. december 23.

Mese

Szentséges éj


Ötéves koromban nagy bánat ért. Azóta sem éreztem annál nagyobb szomorúságot. Meghalt szegény nagyanyám, aki naponta szobájában ült a kanapén, és mesélt nekem.
Sose tudtam másként elképzelni őt, minthogy reggeltől estig mesél, mesél, mi gyerekek meg körülötte ülünk, és tátott szájjal hallgatjuk. Csodaszép élet volt, talán a legszebb, ami gyereknek kijárhat.
Többet aligha tudok nagyanyámról. Emlékszem: fehér haja ragyogott, hajlott háttal járt, és folyton harisnyát kötögetett. Ha már nem mesélt, megsimogatta fejemet, és így szólt:
- Amit elmondtam, olyan igaz, mint ahogyan te engem látsz, én meg téged.
Eszembe jut, hogy énekelt is, bár nem mindennap. Az egyik dal egy lovagról és a tenger tündéréről szólt, visszatérő sora így hangzott: "Fagyos szél fújt, fagyos szél fújt a tenger fölött.- Egy kis imádságra is emlékszem, bár szövege azóta összekuszálódott bennem.
Meséi közül úgy igazán egyetlen él bennem. Hibátlanul el tudnám mondani ma is. Jézus születéséről szól. [...]
Nagykarácsony ünnepe volt, mindenki a templomba igyekezett, csak nagyanyám meg én maradtunk otthon. Úgy emlékszem, egyedül voltunk az egész házban. Miért nem mentünk a többiekkel? Mert én túlságosan fiatal, nagyanyám pedig túlságosan öreg volt. Búnak adtuk hát fejünket, hiszen nem vehettünk részt az ünnepi istentiszteleten, nem láthattuk a karácsonyi fényeket.
Üldögéltünk szomorú magányunkban, amikor nagyanyám egyszer csak mesélni kezdett:
Élt valamikor egy ember, aki nekivágott az éjszakának, hogy tüzet szerezzen. Bekopogott minden házba:
- Segítsetek, jó emberek, feleségemnek kisgyereke született, és nagyon hideg a szobánk.
Az éj azonban mélysötét volt, az emberek aludtak, senki sem válaszolt.
Az ember továbbment, míg végre a messzeség határán tűz fényét pillantotta meg. A szabadban lobogó láng felé tartott. A tűz körül népes nyáj és idős pásztor hevert. Aludtak.
A tűzkereső az alvókhoz ért. Látta, hogy a pásztor lábánál három megtermett kuvasz nyújtózik. A neszre fölrezzentek, pofájukat szélesre tátották, de nem jött ki hang onnan. Az ember látta, mint borzolódik a szőr a kutyák hátán, mint villannak meg fehér fogaik. A kutyák rárohantak, s ő érezte, hogy az egyik a combjába mar, a másik a keze után kap, a harmadik meg a torkának ugrik. Az éles fogak azonban nem engedelmeskedtek, s neki a legkisebb baja sem esett. Amikor tovább akart lépni, nem tudott a heverő fehér bárányok miatt. Annyira szorosan feküdtek egymás mellett, hogy képtelenség volt utat találni köztük. Az állatok hátán ment tehát előbbre, egészen a tűzig. A juhok közül azonban egyik se mozdult.
Ez idáig csendben maradtam, s hallgattam nagyanyám patakzó szavait, de most félbeszakítottam:
- Miért nem keltek fel a báránykák?
- Mindjárt megtudod, mondta, és folytatta a történetet.
Amikor az az ember a tűzhöz ért, a pásztor fölébredt. Idős volt, haragos természetű, mogorva mindenkivel. Fogta hosszú, hegyes végű botját, amit akkor szokott kezében szorongatni, ha a nyájra vigyáz, és az idegen felé vágta. A bot hosszú ívben elröpült, de mielőtt a jövevényhez ért volna, irányt változtatott, és tovább ért földet a mezőn.
Megint közbeszóltam:
- Nagyi, a bot miért nem találta el az embert? +
Ő mintha meg se hallotta volna kérdésemet, tovább mesélt:
- Az ember akkor odaállt a pásztor elé, és így szolt:
- Jó ember, adj egy kis parazsat. Feleségemnek ma kisgyereke született. Tüzet kell raknom, hogy ne fázzanak.
A pásztor legszívesebben így dörgött volna: No, tirhulj! - de arra gondolt: - Kutyáim nem bántják ezt a jövevényt, juhaim nem ijedtek meg tőle, és hegyes botom messze elkerülte. Megdöbbent, és engedékennyé vált: - Végy, amennyit akarsz!
A tűz majdnem kialudt már, és se venyige, se hasáb, hogy újra föllobogjon. Igaz, maradt egy halom parázs, de a jövevénynek lapátja meg edénye nem volt. Az öreg pásztor - kárörvendőn - ismét csak biztatta az idegent: - Végy hát, amennyit akarsz! (Közben befelé nevetett: Úgyse tudsz.) A jövevény azonban lehajolt: puszta kézzel szedni kezdte a parazsat, és kabátjába rejtette. A parázs nem égette meg a tenyerét, nem perzselte össze a felöltőjét. Vitte, mintha egy halom diót vagy almát vitt volna.
Én - immár harmadszor - megint csak nem tudtam megállni:
- A parázs miért nem égetett, nagyanyám?
- Megtudod azt is, várd meg a végét - szolt jóságosan, és folytatta: - A nagyharagú, mogorva pásztor ezt látva, elcsodálkozott: - Miféle éjszaka ez? A kutyák nem marják meg az idegent, a juhok nem félnek tőle, a lándzsa elkerüli, s a tűz nem égeti meg. Újra odaintette az idegent, és megkérdezte tőle: - Mondd, milyen éjszaka ez, hogy mindenki irgalmas hozzád?
Ő azt felelte: - Ha magadtól nem jössz rá, én nem mondhatom meg neked. S máris indult.
A pásztornak eszébe jutott: nem eresztheti el csak úgy, ha kérdésére választ akar kapni. Fölkelt hát, és követte. Amikor annak szálláshelyéhez értek, a pásztor rádöbbent: de hát ennek az embernek még kunyhója sincs. Egy barlangban húzta meg magát az asszony és a gyermek, rideg szirt övezte barlangban.
Arra gondolt: a védtelen gyermek bizonyára megfagy itt. S jóllehet kőszívű volt, megindult a szegénység láttán, és elhatározta, segít a gyermeken. Tarisznyájából hófehér, puha báránybőrt húzott elő. Odaadta az embernek: legyen takarója a kicsinek.
Ebben a pillanatban megnyíltak a szemei és fülei, látta, amit eddig nem látott, hallotta, amit nem hallott. Ezüstszárnyú angyalok vették körül, kezükben citera. Túlcsorduló örömmel arról énekeltek, hogy ezen az éjszakán megszületett, aki a világot megváltja majd bűneitől.
Értette már az öreg pásztor, miért nem marnak a kutyák, miért nem félnek a juhok, s a lándzsa miért nem sebez. Angyalokat látott, akármerre nézett: a barlangban ültek, s a hegyeken, és röptüket bámulhatta a boltozatos ég alatt. Seregekben jöttek az úton, megálltak a barlang bejáratánál, hogy lássák a kisdedet.
Vidámság és játék hangja töltötte be a környéket, és a pásztor szívét, aki a sötétségben is látott. Boldog volt, hogy megnyíltak szemei. Térdre ereszkedett, és megköszönte Istennek.

Nagyanyám itt felsóhajtott.
- Mi is láthatnók, amit a pásztor, hiszen az angyalok a boltozatos ég alatt röpködnek azóta is minden karácsony éjszakán. De mi nem látjuk őket.
Kezét a fejemre tette:
- Jól jegyezd meg, amit elmondtam, mert olyan igaz, ahogyan te engem látsz, én meg téged. Nem gyertyák és nem lámpák, nem a Hold és nem a Nap, hanem Isten ereje nyithatja csak meg szemünket, hogy lássuk az Ő dicsőségét.



/Selma Lagerlöf/

2010. december 22.

77 nap után...

Házi őrizetbe került Dr. Geréb Ágnes.
A Karácsonyt, ha nem is otthon - mert a bíróság szerint a lakása nem alkalmas a házi őrizetre??? - de szerettei körében ünnepelheti.

2010. december 19.

NYERTEM!!!

MagyarInda - Kata karácsonyi játékán egy gyönyörű táskát.

Kicsit átöltöztem

Blogilag. :-)
Ágitól kölcsönöztem egy karácsonyi hátteret.
Mivel a madaras képemet szeretem, ezért majd visszavedlik a blogom.