Csenge

Csengénk legújabb szórakozása a fogmosás. Hazaérkezéskor, evés előtt, evés után, csak úgy. Mindig. :-)

Ez persze nem baj. Fontos a személyes higiénia.

DE!

Nála egy "egyszerű" fogmosás 10-15 percig tart. Körben nem lehet elzárni a csapot, csak úgy zubog a víz. És ami a legélvezetesebb az egészben: a szájából az öblítő vizet nemes egyszerűséggel az tükörre köpi...

Szóval nálunk minden egyes fogmosás után úúúúúúúúúszik a fürdőszoba. :-))

Megint elhatalmasodott a hiszti. :-(

Reggel indul: "MÉÉÉG ALUDNIII AKARÓÓÓK!", "NEEEM AKARÓÓÓK OVIBA MENNIII!", "NEEEM AZT AKARÓÓÓM FELVENNIII, HANEM A MÁÁÁSIKAT!" (ilyenknor nem derül ki, hogy melyik másikat és hogy mi is az pontosan, amit nem akar felvenni). Aztán persze amikor már fel van öltöztetve (mer' csak az oviban öltözik önállóan) és eltaláltam, hogy milyen frizurát szeretne :-), akkor simán indul az oviba.

De én addigra már teljesen kifáradok. A ricsajtól, a tehetetlenségtől, a próbálkozásoktól...

Mit kéne csinálni? Hogyan lehet leszoktatni a hisztiről?

Nehogy nekem bárki is azzal jöjjön, hogy szépen el kell magyarázni a gyereknek, hogy mit, miért kell csinálni! Természetesen beszélgetünk Csengével (is). És minden ilyen beszélgetés után angyali ábrázattal megígéri, hogy többé nem fog hisztizni. :-)

EMBERI? - REAKCIÓK
Eléred - megunod

Nem akarod - megtudod

Megérted - megőrülsz

Jó történt - nem örülsz

Megcsinálod - széttöröd

Megteremted - megölöd

Akarod - otthagyod

Megérinted - elmarod

Átéled - elfelejted

Elfogadod - elrejted

Megéget - felgyújtod

Nem kell - de gyűjtöd

Nincs értéke - magasztalod

Nem a Tiéd - azt akarod

Nem látod - elvakít

Nyugodt - megvadít

Harcolni kell - lusta vagy

Kinyílsz - ott hagy

Megváltozik - gyűlölöd

Minden marad - Magad ölöd

Régi van - új kell

Mindig Vele - magány kell

Félted - eltűnik

Jó, hogy van - megszűnik

Mindent gyorsan - biztos elbuksz

Mindent lassan - végig nem jutsz

Jó dolog - nem szabad

Rossz dolog - Rád ragad

Fájdalom - megráz

Nincs vége - vigyázz!

(http://www.pettyvilaga.hu/)


Tudod mi volt a hét csoda?

egy újszülött kis homloka,

egy falevélen az az ér, amely a gyökeréig ér,

egy szó mely idejében jött,

egy darab ég a csend fölött,

egy kéz, amely utánad nyúlt, mikor csillagod földre hullt,

télen egy jó meleg szoba,

s ha szépen érkezel ... Oda.

(többször, több helyen is megtaláltam a net-en)

Kedvenc tárgy :-)

Gabka a naplójában hívott mindenkit játszani.
Kedvenc tárgy...
Csak egy lehet? :-))
Egy időben elválaszthatatlan voltam a mobilomtól, órámtól...
Aztán jött Csenge és már nem hordtam órát és sokszor azt sem tudtam, hogy hol van a telefonom. :-)
Aztán újabb dolgos hónapok következtek és megint a mobil, az óra és a laptop...
Aztán jött Csongor és már megint nem hordok órát, nem tudom, hogy hol van a telefonom, a laptop pedig már hónapok óta nem volt bekapcsolva. :-)
Mostanában hűséges, elválaszthatatlan társam egy fekete határidőnapló. Csongor születése óta írom, hogy mikor, mennyit evett, hogy mennyi a súlya (hetente egyszer mázsáljuk a védőnőnél), hogy milyen orvosi vizsgálatoknak milyen eredménye volt, stb.
Ragaszkodok ehhez a naplóhoz. Ez a biztos pont, hogy Csongor napirendje meglegyen. Ez a fekete napló a tanúja, hogy hogyan fejlődik hétről hétre a kisfiunk. Örök emléke ezeknek a napoknak, heteknek, hónapoknak. (Csengének kék naplója volt, 1 éves koráig vezettem. Csongor naplóját is 1 éves koráig tervezem vezetni.)
Aztán itt van a babakocsi... :-) Szintén össze vagyunk nőve. Hiszen amikor kiteszem a lábam a lakásból ez az elnyűhetetlen, robosztus kocsi mindig velem van. Benne a kisfiunk... Az a mosolygós, csupaszem, fogatlan, égi csomagocska. :-) Ez a kocsi óvta, hozta-vitte Csengét is.
Aztán a babakocsi karján mindig ott van a hátizsák. Tömve pelenkával és a peluscseréhez szükséges egyéb holmikkal.
Ezek a tárgyak május vége óta hozzám tartoznak, a testem részei. Ezek nélkül félember vagyok, soha nem hagyom el a lakást nélkülük. :-)
Amikor ezekre a tárgyakra nézek, akkor Csongort látom. A közös napjainkat, sétáinkat, útjainkat. Ezek mi vagyunk ketten, Csongor és én.

Az élet opálos igazgyöngye

Anyatej.

Amikor Csengét vártuk nagyon készültem a szoptatásra. A testemből táplálni a gyermekemet - ennél szentebb nincs is.
Aztán nem sikerült. Két hét után már pótolni kellet, két hónap múlva pedig végleg megszűnt a tej. Minden evéskor sírtunk: Csenge az éhségtől, a türelmetlenségtől, a csalódottságtól; én a tehetetlenségtől, a csalódott dühtől.
Bűnösnek éreztem magam, mert nem voltam képes anyatejet adni a gyermekemnek. Pedig rengeteg bogyót, teát, megkituggyamégmit kipróbáltam. Vadásztam a tejszaporító eljárásokat, lehetőségeket a neten. De semmi sem hatott.
Egyre frusztráltabb és depisebb lettem. Magamtól is, de a védőnő még tett rá egy-két lapáttal a megjegyzéseivel. (Ez nem védőnő, az támadónő!!!)
Aztán láttam, hogy Csenge szépen fejlődik. Jót tett a lelkemnek, belenyugodtam a helyzetbe (nem mintha mást tehettem volna).
Aztán bekopogott Csongor - akkor még ApróKincs néven. A védőnő már az első találkozás alkalmával mondta, hogy "Ennek a babának azért tovább kell szopnia!". Még meg sem született, de már elkezdett stresszelni a védőnő...
Most másképp álltam a dologhoz: ha lesz tej, akkor jó, ha nem lesz, akkor az is jó. Nem lesz dráma, nem lesz lelkiismeretfurdalás.
Aztán megszületett Csongor. A második napon megérkezett a tej is. Szorgalmasan gyakoroltuk, hogy hogyan is egyen, ha lesz mit. És láss csodát, lett mit! :-)
A kórházban Csongor naplójába írtam, hogy mikor, melyik oldalról, mennyi ideig evett a kisfiunk. Ebbe a naplóba sok minden más is van: orvosi vizsgálatok, mérések eredményei, az idő múlása. Csengének is volt ilyen naplója.
Azóta azt hiszem megfejtettem a rejtélyt, hogy Csengének miért nem jutott tej.
Rossz volt a technikánk. Mindenki azt sulykolta, hogy "Ne egyen fekve a gyerek!". És mi hallgattunk is erre a tanácsra. Mindig ülve, mind a kettőnk számára kényelmetlen testhelyzetben ettünk. Gondolom ezért nem is volt hatékony és ezért tartott csak két hónapig.
Csongorral fekve eszünk/iszunk. Az oldalamra fekszek, mellettem a kisfiunk, egyik kezemmel tartom és simogatom a hátát, a másik kezemmel segítek neki levegőhöz jutni.
Gyorsan, erőteljesen eszik. Nálunk egy evés 5-8 percig tart. (Nekem ne mondja senki, hogy 20 percig kéne! Csongor így is elvan 2,5-3-3,5 órát, tehát eleget eszik. Ja! És hízik, fejlődik.) Csongor hipp-hopp pillanatok alatt telepakolja a pocakját. Aztán csak a hátára hengeredik, szétveti kezét-lábát, elégedetten mosolyog, sikít és gagyog és nyálbuborékokat fúj és úgy kapkodja a levegőt, mintha maratont futott volna (Pedig kap levegőt evés közben. Erre külön figyelek.)
És amikor látom, hogy jóllakott, elégedett a gyermekünk, akkor a büszkeség szétárad bennem. A testemből táplálom a gyermekem. Minden egész, kerek, működik a világ. :-)
Bár néha szeretném visszakapni a testem, de hálás vagyok minden egyes csepp tejért.

Anyatej.
Az élet opálos igazgyöngye. :-)

(Megfigyelésem szerint bőven van tejecske, ha minden etetés után iszok 2-3(-4-5)dl vizet és naponta kétszer - reggel és este - egy kis ricinus 5CH.)

Bőgőmasina?

A kedvenc portálomon ma délután ez volt - az egyik - téma.
Az indító hozzászóló szerint hiszti, ha az anyukák elsírják magukat, amikor a csemete oltást kap, orvosi vizsgálaton esik át. És ezt elítélendőnek, idegesítőnek tartja a fórumot indító hölgy. Kapott hideget, meleget. A heves, akár durvának is mondható, vita közben kiderült, hogy a topik indítója kétszer sírt: amikor kiderült, hogy a gyermeke beteg, illetve amikor kiújult a betegsége.
Nos, én a "bőgőmasina" anyukák közé tartozom. Büszkén!
Nem tudok úgy beszélni a gyermekeinkről, hogy el ne lepjék a könnyek a szemem. Általában amikor rájuk nézek, akkor is párás lesz a tekintetem.
Mert hálás vagyok, amiért két ilyen tökéletes, egészséges, ügyes, szép gyermekünk született.
Mert már oviba megy/jár az a szőke, angyali tekintetű leányunk, aki még csak most született. És már olyan önálló, és már olyan dalokat (is) énekel és olyan mondókákat (is) harsog, amiket nem tőlem tanult.
Mert a mi védtelen, gyámoltalan két/három/négy hónapos kisfiunk oltást kap és kénytelen vagyok tehetlenül tűrni, hogy a szúrás fájdalmát Neki kell viselnie, nem vehetem magamra apró testének kínját.

Csengét úgy szoktattuk, hogy ne sírjon egy-egy elesés, kis fájdalom miatt. Soha nem pánikoltam - kifelé - amikor valami "baleset" történt. (Szerencsére egy-két kék folttal megúsztuk az eddigi 3 évet!) Úgyhogy, amikor elesik felpattan, szól, hogy elesett és fáj. Erre én mindig megkérdezem, hogy nagyon fáj-e, aztán, hogy még mindig fáj-e. A válasz mindig nem és megy/fut/játszik tovább. Nagy ijedtségre még nem volt okunk. Bár minden esés, még ha nem is rohanok és kapom fel, megijeszt egy kicsit. És minden ilyen "baleset" után jár egy kis szeretgetés, puszi, odabújás.

Szóval, Csenge nem bőgőmasina, de én büszkén vállalom, hogy az vagyok. :-)

Mikor is volt?

Vannak dolgok, amiknek az idejét nem felejti el az ember. Vannak, amikről azt hiszi, hogy nem felejti el. És vannak, amik visszavonhatatlanul eltűnnek az emlékezetből.

Amiket biztos, hogy soha sem fogok elfelejteni:

• 2005. december 3. - Csenge fogantatása
• 2006. március 15. 22.30 - Először éreztem Csengét mocorogni
• 2006. augusztus 28. 17.32 - Csenge megszületése
• 2006. december 23. - Csenge első nyilvános kacagása. Én már többször is hallottam. :-)
• 2007. szeptember 8. - Csenge első önálló lépései
• 2008. augusztus 26. - Csongor fogantatása
• 2008. november 21. - Először éreztem Csongort mocorogni
• 2009. május 26. 2.48 - Csongor születése

Az első mosolyok, fogacskák megjelenése... Ezeknek a dátumára nem emlékszem. Csak az érzésekre, amik kavarogtak bennem.

Vajon hány gyermekemnél hány ilyen nevezetes dátum lesz még az életemben? :-)

Csenge - Ovi kezdés

Nagyon izgultam Csenge miatt.
Nagy változások voltak az Ő kis életében:

-Csongor érkezése,
-oviba járás.

Féltem, hogy megviselik ezek.
Csongor megérkezése egy pár hetes hisztit és néhány bepisilést okozott.

Az ovi... :-)
Augusztus 25-26-27-én volt a beszoktatás. Délelőtt pár órát bent lehetett lenni a gyerekekkel. Csenge leginkább velünk volt. Nem "keveredett" a többi gyerekkel. Ha nem velünk volt, akkor egyedül játszott.
Szeptember 1-jén indult az ovi. Kedden. Azt kérték az óvónők, hogy ne hagyjuk bent a gyerekeket ebéd után. Szóval minden nap 1/2 1-kor mentem érte.
Reggelente el-elhangzott, hogy inkább a bölcsibe menjünk. Pénteken pedig, hogy én is maradjak ott az oviban. De igazából nem volt semmi probléma.
Aztán a múlt héten már élesben ment az ovi, ottalvással. Nem jelentett gondot, ment minden simán.
Minden délután megkérdeztem az óvónőket, hogy mi volt Csengével. Egy hete pénteken pedig megkérdeztem, hogy mi a véleményük, lesz-e gondja a beilleszkedéssel.
Délutánonként mindig azt a választ kaptam, hogy minden rendben a gyerekkel: eszik, alszik, megfigyeli a gyerekeket, még nem döntötte el, hogy ki is legyen a barátja.

Pénteken viszont kitört a röhögés. :-)
Beilleszkedési problémák.... Ha!
Még 1-jén az én angyalarcú csemetém megállt egy nagycsoportos gyerek előtt, csípőre tette a kezét (szokása) és közölte vele, hogy "FEL VAGYOK KÉSZÜLVE A HARCRA!" Ez alapján úgy látják az óvónők, hogy nem lesz gondja.:-)

Azóta minden délután van egy-egy új sztori.
A két legemlékezetesebb:

- Kislányok! Menjetek pisilni, kezet mosni!
Lányom nem mozdul...
- Csenge?
- Én nem lány vagyok! Hanem királynő! :-)

Remélem azért nem a fiúkkal ment pisilni... :-)

... és a mai:

Reggel sárga kartonból koronát csináltak. Csengének nem kellett a sajátja:
- Ez nem jó korona! Ez sárga, nem arany!

Így délután az udvaron minden gyerek koronában rohangált, kivéve a mi gyerekünket. :-)

Az egyik dadus - nem a miénk - mondta, hogy Csenge a kedvenc, mert jófej, jódumás, kedves, okos. Mitismondhatnék? :-)

Délután mindig az óvónő ölében ül, vagy a kezét fogja, játszik vele, ugra-bugrál vele. :-)
Nem lesz baj. Ez a mi lányunk talpraesett, és elég intelligens ahhoz, hogy tudja kezelni a változásokat.

Hála az égnek!