2009. szeptember 30.

Csenge

Csengénk legújabb szórakozása a fogmosás. Hazaérkezéskor, evés előtt, evés után, csak úgy. Mindig. :-)
Ez persze nem baj. Fontos a személyes higiénia.
DE!
Nála egy "egyszerű" fogmosás 10-15 percig tart. Körben nem lehet elzárni a csapot, csak úgy zubog a víz. És ami a legélvezetesebb az egészben: a szájából az öblítő vizet nemes egyszerűséggel az tükörre köpi...
Szóval nálunk minden egyes fogmosás után úúúúúúúúúszik a fürdőszoba. :-))


Megint elhatalmasodott a hiszti. :-(
Reggel indul: "MÉÉÉG ALUDNIII AKARÓÓÓK!", "NEEEM AKARÓÓÓK OVIBA MENNIII!", "NEEEM AZT AKARÓÓÓM FELVENNIII, HANEM A MÁÁÁSIKAT!" (ilyenknor nem derül ki, hogy melyik másikat és hogy mi is az pontosan, amit nem akar felvenni). Aztán persze amikor már fel van öltöztetve (mer' csak az oviban öltözik önállóan) és eltaláltam, hogy milyen frizurát szeretne :-), akkor simán indul az oviba.
De én addigra már teljesen kifáradok. A ricsajtól, a tehetetlenségtől, a próbálkozásoktól...
Mit kéne csinálni? Hogyan lehet leszoktatni a hisztiről?
Nehogy nekem bárki is azzal jöjjön, hogy szépen el kell magyarázni a gyereknek, hogy mit, miért kell csinálni! Természetesen beszélgetünk Csengével (is). És minden ilyen beszélgetés után angyali ábrázattal megígéri, hogy többé nem fog hisztizni. :-)

2009. szeptember 29.

EMBERI? - REAKCIÓK
Eléred - megunod
Nem akarod - megtudod
Megérted - megőrülsz
Jó történt - nem örülsz
Megcsinálod - széttöröd
Megteremted - megölöd
Akarod - otthagyod
Megérinted - elmarod
Átéled - elfelejted
Elfogadod - elrejted
Megéget - felgyújtod
Nem kell - de gyűjtöd
Nincs értéke - magasztalod
Nem a Tiéd - azt akarod
Nem látod - elvakít
Nyugodt - megvadít
Harcolni kell - lusta vagy
Kinyílsz - ott hagy
Megváltozik - gyűlölöd
Minden marad - Magad ölöd
Régi van - új kell
Mindig Vele - magány kell
Félted - eltűnik
Jó, hogy van - megszűnik
Mindent gyorsan - biztos elbuksz
Mindent lassan - végig nem jutsz
Jó dolog - nem szabad
Rossz dolog - Rád ragad
Fájdalom - megráz
Nincs vége - vigyázz!
(http://www.pettyvilaga.hu/)


Tudod mi volt a hét csoda?
egy újszülött kis homloka,
egy falevélen az az ér, amely a gyökeréig ér,
egy szó mely idejében jött,
egy darab ég a csend fölött,
egy kéz, amely utánad nyúlt, mikor csillagod földre hullt,
télen egy jó meleg szoba,
s ha szépen érkezel ... Oda.
(többször, több helyen is megtaláltam a net-en)

Kedvenc tárgy :-)

Gabka a naplójában hívott mindenkit játszani.
Kedvenc tárgy...
Csak egy lehet? :-))
Egy időben elválaszthatatlan voltam a mobilomtól, órámtól...
Aztán jött Csenge és már nem hordtam órát és sokszor azt sem tudtam, hogy hol van a telefonom. :-)
Aztán újabb dolgos hónapok következtek és megint a mobil, az óra és a laptop...
Aztán jött Csongor és már megint nem hordok órát, nem tudom, hogy hol van a telefonom, a laptop pedig már hónapok óta nem volt bekapcsolva. :-)
Mostanában hűséges, elválaszthatatlan társam egy fekete határidőnapló. Csongor születése óta írom, hogy mikor, mennyit evett, hogy mennyi a súlya (hetente egyszer mázsáljuk a védőnőnél), hogy milyen orvosi vizsgálatoknak milyen eredménye volt, stb.
Ragaszkodok ehhez a naplóhoz. Ez a biztos pont, hogy Csongor napirendje meglegyen. Ez a fekete napló a tanúja, hogy hogyan fejlődik hétről hétre a kisfiunk. Örök emléke ezeknek a napoknak, heteknek, hónapoknak. (Csengének kék naplója volt, 1 éves koráig vezettem. Csongor naplóját is 1 éves koráig tervezem vezetni.)
Aztán itt van a babakocsi... :-) Szintén össze vagyunk nőve. Hiszen amikor kiteszem a lábam a lakásból ez az elnyűhetetlen, robosztus kocsi mindig velem van. Benne a kisfiunk... Az a mosolygós, csupaszem, fogatlan, égi csomagocska. :-) Ez a kocsi óvta, hozta-vitte Csengét is.
Aztán a babakocsi karján mindig ott van a hátizsák. Tömve pelenkával és a peluscseréhez szükséges egyéb holmikkal.
Ezek a tárgyak május vége óta hozzám tartoznak, a testem részei. Ezek nélkül félember vagyok, soha nem hagyom el a lakást nélkülük. :-)
Amikor ezekre a tárgyakra nézek, akkor Csongort látom. A közös napjainkat, sétáinkat, útjainkat. Ezek mi vagyunk ketten, Csongor és én.

2009. szeptember 27.

Az élet opálos igazgyöngye

Anyatej.

Amikor Csengét vártuk nagyon készültem a szoptatásra. A testemből táplálni a gyermekemet - ennél szentebb nincs is.
Aztán nem sikerült. Két hét után már pótolni kellet, két hónap múlva pedig végleg megszűnt a tej. Minden evéskor sírtunk: Csenge az éhségtől, a türelmetlenségtől, a csalódottságtól; én a tehetetlenségtől, a csalódott dühtől.
Bűnösnek éreztem magam, mert nem voltam képes anyatejet adni a gyermekemnek. Pedig rengeteg bogyót, teát, megkituggyamégmit kipróbáltam. Vadásztam a tejszaporító eljárásokat, lehetőségeket a neten. De semmi sem hatott.
Egyre frusztráltabb és depisebb lettem. Magamtól is, de a védőnő még tett rá egy-két lapáttal a megjegyzéseivel. (Ez nem védőnő, az támadónő!!!)
Aztán láttam, hogy Csenge szépen fejlődik. Jót tett a lelkemnek, belenyugodtam a helyzetbe (nem mintha mást tehettem volna).
Aztán bekopogott Csongor - akkor még ApróKincs néven. A védőnő már az első találkozás alkalmával mondta, hogy "Ennek a babának azért tovább kell szopnia!". Még meg sem született, de már elkezdett stresszelni a védőnő...
Most másképp álltam a dologhoz: ha lesz tej, akkor jó, ha nem lesz, akkor az is jó. Nem lesz dráma, nem lesz lelkiismeretfurdalás.
Aztán megszületett Csongor. A második napon megérkezett a tej is. Szorgalmasan gyakoroltuk, hogy hogyan is egyen, ha lesz mit. És láss csodát, lett mit! :-)
A kórházban Csongor naplójába írtam, hogy mikor, melyik oldalról, mennyi ideig evett a kisfiunk. Ebbe a naplóba sok minden más is van: orvosi vizsgálatok, mérések eredményei, az idő múlása. Csengének is volt ilyen naplója.
Azóta azt hiszem megfejtettem a rejtélyt, hogy Csengének miért nem jutott tej.
Rossz volt a technikánk. Mindenki azt sulykolta, hogy "Ne egyen fekve a gyerek!". És mi hallgattunk is erre a tanácsra. Mindig ülve, mind a kettőnk számára kényelmetlen testhelyzetben ettünk. Gondolom ezért nem is volt hatékony és ezért tartott csak két hónapig.
Csongorral fekve eszünk/iszunk. Az oldalamra fekszek, mellettem a kisfiunk, egyik kezemmel tartom és simogatom a hátát, a másik kezemmel segítek neki levegőhöz jutni.
Gyorsan, erőteljesen eszik. Nálunk egy evés 5-8 percig tart. (Nekem ne mondja senki, hogy 20 percig kéne! Csongor így is elvan 2,5-3-3,5 órát, tehát eleget eszik. Ja! És hízik, fejlődik.) Csongor hipp-hopp pillanatok alatt telepakolja a pocakját. Aztán csak a hátára hengeredik, szétveti kezét-lábát, elégedetten mosolyog, sikít és gagyog és nyálbuborékokat fúj és úgy kapkodja a levegőt, mintha maratont futott volna (Pedig kap levegőt evés közben. Erre külön figyelek.)
És amikor látom, hogy jóllakott, elégedett a gyermekünk, akkor a büszkeség szétárad bennem. A testemből táplálom a gyermekem. Minden egész, kerek, működik a világ. :-)
Bár néha szeretném visszakapni a testem, de hálás vagyok minden egyes csepp tejért.

Anyatej.
Az élet opálos igazgyöngye. :-)



(Megfigyelésem szerint bőven van tejecske, ha minden etetés után iszok 2-3(-4-5)dl vizet és naponta kétszer - reggel és este - egy kis ricinus 5CH.)

2009. szeptember 26.

Bőgőmasina?

A kedvenc portálomon ma délután ez volt - az egyik - téma.
Az indító hozzászóló szerint hiszti, ha az anyukák elsírják magukat, amikor a csemete oltást kap, orvosi vizsgálaton esik át. És ezt elítélendőnek, idegesítőnek tartja a fórumot indító hölgy. Kapott hideget, meleget. A heves, akár durvának is mondható, vita közben kiderült, hogy a topik indítója kétszer sírt: amikor kiderült, hogy a gyermeke beteg, illetve amikor kiújult a betegsége.
Nos, én a "bőgőmasina" anyukák közé tartozom. Büszkén!
Nem tudok úgy beszélni a gyermekeinkről, hogy el ne lepjék a könnyek a szemem. Általában amikor rájuk nézek, akkor is párás lesz a tekintetem.
Mert hálás vagyok, amiért két ilyen tökéletes, egészséges, ügyes, szép gyermekünk született.
Mert már oviba megy/jár az a szőke, angyali tekintetű leányunk, aki még csak most született. És már olyan önálló, és már olyan dalokat (is) énekel és olyan mondókákat (is) harsog, amiket nem tőlem tanult.
Mert a mi védtelen, gyámoltalan két/három/négy hónapos kisfiunk oltást kap és kénytelen vagyok tehetlenül tűrni, hogy a szúrás fájdalmát Neki kell viselnie, nem vehetem magamra apró testének kínját.

Csengét úgy szoktattuk, hogy ne sírjon egy-egy elesés, kis fájdalom miatt. Soha nem pánikoltam - kifelé - amikor valami "baleset" történt. (Szerencsére egy-két kék folttal megúsztuk az eddigi 3 évet!) Úgyhogy, amikor elesik felpattan, szól, hogy elesett és fáj. Erre én mindig megkérdezem, hogy nagyon fáj-e, aztán, hogy még mindig fáj-e. A válasz mindig nem és megy/fut/játszik tovább. Nagy ijedtségre még nem volt okunk. Bár minden esés, még ha nem is rohanok és kapom fel, megijeszt egy kicsit. És minden ilyen "baleset" után jár egy kis szeretgetés, puszi, odabújás.

Szóval, Csenge nem bőgőmasina, de én büszkén vállalom, hogy az vagyok. :-)

2009. szeptember 19.

Mikor is volt?

Vannak dolgok, amiknek az idejét nem felejti el az ember. Vannak, amikről azt hiszi, hogy nem felejti el. És vannak, amik visszavonhatatlanul eltűnnek az emlékezetből.

Amiket biztos, hogy soha sem fogok elfelejteni:
  • 2005. december 3. - Csenge fogantatása
  • 2006. március 15. 22.30 - Először éreztem Csengét mocorogni
  • 2006. augusztus 28. 17.32 - Csenge megszületése
  • 2006. december 23. - Csenge első nyilvános kacagása. Én már többször is hallottam. :-)
  • 2007. szeptember 8. - Csenge első önálló lépései
  • 2008. augusztus 26. - Csongor fogantatása
  • 2008. november 21. - Először éreztem Csongort mocorogni
  • 2009. május 26. 2.48 - Csongor születése

Az első mosolyok, fogacskák megjelenése... Ezeknek a dátumára nem emlékszem. Csak az érzésekre, amik kavarogtak bennem.

Vajon hány gyermekemnél hány ilyen nevezetes dátum lesz még az életemben? :-)

2009. szeptember 18.

Csenge - Ovi kezdés

Nagyon izgultam Csenge miatt.
Nagy változások voltak az Ő kis életében:

-Csongor érkezése,
-oviba járás.

Féltem, hogy megviselik ezek.
Csongor megérkezése egy pár hetes hisztit és néhány bepisilést okozott.

Az ovi... :-)
Augusztus 25-26-27-én volt a beszoktatás. Délelőtt pár órát bent lehetett lenni a gyerekekkel. Csenge leginkább velünk volt. Nem "keveredett" a többi gyerekkel. Ha nem velünk volt, akkor egyedül játszott.
Szeptember 1-jén indult az ovi. Kedden. Azt kérték az óvónők, hogy ne hagyjuk bent a gyerekeket ebéd után. Szóval minden nap 1/2 1-kor mentem érte.
Reggelente el-elhangzott, hogy inkább a bölcsibe menjünk. Pénteken pedig, hogy én is maradjak ott az oviban. De igazából nem volt semmi probléma.
Aztán a múlt héten már élesben ment az ovi, ottalvással. Nem jelentett gondot, ment minden simán.
Minden délután megkérdeztem az óvónőket, hogy mi volt Csengével. Egy hete pénteken pedig megkérdeztem, hogy mi a véleményük, lesz-e gondja a beilleszkedéssel.
Délutánonként mindig azt a választ kaptam, hogy minden rendben a gyerekkel: eszik, alszik, megfigyeli a gyerekeket, még nem döntötte el, hogy ki is legyen a barátja.

Pénteken viszont kitört a röhögés. :-)
Beilleszkedési problémák.... Ha!
Még 1-jén az én angyalarcú csemetém megállt egy nagycsoportos gyerek előtt, csípőre tette a kezét (szokása) és közölte vele, hogy "FEL VAGYOK KÉSZÜLVE A HARCRA!" Ez alapján úgy látják az óvónők, hogy nem lesz gondja.:-)

Azóta minden délután van egy-egy új sztori.
A két legemlékezetesebb:

- Kislányok! Menjetek pisilni, kezet mosni!
Lányom nem mozdul...
- Csenge?
- Én nem lány vagyok! Hanem királynő! :-)

Remélem azért nem a fiúkkal ment pisilni... :-)

... és a mai:

Reggel sárga kartonból koronát csináltak. Csengének nem kellett a sajátja:
- Ez nem jó korona! Ez sárga, nem arany!

Így délután az udvaron minden gyerek koronában rohangált, kivéve a mi gyerekünket. :-)

Az egyik dadus - nem a miénk - mondta, hogy Csenge a kedvenc, mert jófej, jódumás, kedves, okos. Mitismondhatnék? :-)

Délután mindig az óvónő ölében ül, vagy a kezét fogja, játszik vele, ugra-bugrál vele. :-)
Nem lesz baj. Ez a mi lányunk talpraesett, és elég intelligens ahhoz, hogy tudja kezelni a változásokat.

Hála az égnek!

2009. szeptember 15.

Apás szülés vagy nem?

Ez a téma több babás oldalon is téma, sőt komoly vitatéma.

Apácska mind a két gyermekünk születésnél jelen volt. Sőt, az orvos szemszögéből nézte végig mind a két csemete születését.
Mi megpróbáltuk a lehető legtermészetesebben megélni a szülést/születést. Apácska a 9 hónap alatt ott volt minden UH-n, vizsgálaton. Sőt, a vizsgálatok előtt ő volt a borbélymester, kórházba indulás előtt is ő borotvált.
Nincsenek titkaink egymás előtt. Hiszen az életünket osztjuk meg egymással. Voltak/vannak/lesznek benne jó és rossz dolgok, melyek egy idegen előtt lehet, hogy kellemetlenek (és nem is publikusak)... De mi két test, egy lélek, szövetség.
A felnőtt intimitás nem csak a szex, a selyem ágynemű és gyertyfény, hanem az élet minden területe, a mindennapok prózaisága is.

Megértettem volna, ha Apácska nem akart volna bejönni velem, de nem esett volna jól. Pedig megpróbáltam lebeszélni róla, mert úgy gondoltam nem bírná végig nézni. . .
Arra egy percig sem gondoltam, amit már többször is hallottam, hogy nem lát szépnek/összeszedettnek közben és elveszti az "én-párom-mindig-olyan-kis-tüchtig" illúziót. A "jóban, rosszban, egészségben betegségben" NEM azt jelenti, hogy frissen sminkelve, a fodrászszalonból kilépve. . . Hiszen a párunkat akkor is imádjuk, amikor felébred, borotválatlanul, a haja kusza, az arca gyűrött a párnától, keresztbe van fordulva rajta a pizsi (és útban a fürdőszoba felé még a hátsóját is megvakarja).

***

Férjek, fiúk, srácok!
Lehet, hogy nekünk, a feleségeiteknek, a párjaitoknak szüksége van rátok a szülőszobában (meg bevásárláskor, meg tankoláskor, meg a gyerek fürdetésekor, meg kituggggyamégmikor), a jelenlétetekre vagy a fizikai segítségetekre. Erre legyetek Ti tekintettel!

A életközösség közös életet jelent: jóban és rosszban-t, egészségben és betegségben-t, együtt-et.
Igen, a szülés/születés nem feltétlenül szép látvány, de nézzetek mögé: az ANYA is ott születik (esetleg újjászületik, újraszületik). Tőle kapjátok a KINCS-et, a gyermeket. Így lesztek családdá, egységgé. Így zárul teljessé a kör, a gyűrű végtelensége.

Ki és kinek ígérte meg, hogy az életnek csak napfényes oldala van? A kellemetlenségeket, a kényelmetlenségeket is együtt kell átvészelni! Hogyan bizzunk mi csajok bennetek, hogyan bízzuk rátok az életünket és főleg a gyermekeink életét, ha csak akkor vagytok elfogadóak, ha minden szép és jó?

A szülés egy újabb lehetőség arra, hogy, láthassátok, milyen nagyszerű nő a párotok! A hosszú órákon át tartó kellemetlenséget, kényelemetlenséget, esetleg fájdalmat nemcsak elviseli, tűri, de a közös gyermekekért újra és újra magára vállalja.

***

Ez is, mint minden inteligencia kérdése, kompromisszum kérdése...
Fontos, hogy mind a két fél igénye szóba kerüljön és kisebb-nagyobb mértékben (kompromisszum) érvényesüljön is!

Amikor magányra, befeléfordulásra volt szükségem, akkor kértem Apácskát, hogy maradjon csendben egy kicsit és még a kezét is elengedtem. Aztán újra megfogtuk egymás kezét és újra beszélgettünk.

És persze lehet olyan helyet találni a szülőszobában, ahol semmi olyat nem lát a bent lévő kispapa, amit nem akar. Az is lehet megoldás, ha csak a vajúdás közben van bent a kispapa, de a kitolási szakasz kezdetekor kimegy...

Mint látszik én az apás szülés híve vagyok. Legyen jelen a család új tagjának érkezésekor Apa is! :-)

Hogyan szüljünk?

Tudjuk, hogy melyik házi munka mennyi kcal-t éget el, hogy melyik ásványvíznek milyen az ásványi anyag tartalma, hogy melyik joghurt mennyi kcal-t tartalmaz, esetleg, hogy mik a legújabb kütyük az informatikában és még sorolhatnám.

De nem tudjuk, hogy milyen lehetőségek vannak a vajúdásra, szülésre. Nem tudjuk, hogy milyen jogaink vannak nekünk ill. az újszülött gyermekeinknek a kórházban.

Az élet annyi területén vagyunk olyan tudatosak. De sokan úgy mennek szülni, mint a birkák: azt mondják, hogy ide tegyem a lábam, hát én ide teszem, azt mondják le kell szíjjazni, hát én hagyom, kérdezés nélkül belém szúrhatnak akármilyen gyógyszert, stb ......

A kórházakban be lehet menni megnézni a szülőszobákat. Vannak szülésfelkészítő tanfolyamok. Sok kórház is indít ilyeneket, ahol a kórházra jellemző lehetőségeket meg lehet tudni, ill. informálódni lehet a kórház hozzáállásáról, a rutin eljárásokról (amit szó nélkül elvégeznek az emberen, ha nem tiltja meg előre).

Különböző női portálokon annyi mindent lehet olvasni orvosokról, kórházakról... Mégis hallok olyanokat, hogy lekötözve, (fölöslegesen) agyon gyógyszerezve szülnek kismamák, és utána arról áradoznak, hogy milyen szépen szültek.

Miért ne lehetne saját elképzelésünk a szülésről?

Nekem volt. 2006. augusztusára vártuk Csengét, de már februárban megnéztük a szülőszobákat és megbeszéltük az orvossal, hogy mit, hogyan szeretnénk. Persze megállapodtunk, hogy ha menet közben az orvos felülbírál - mert komplikációk léptek fel - akkor nincs közbeduma, akkor a doki a főnök.

Főleg az USA-ban általánosan elterjedt a szülési terv. Ebben benne van, hogy mit, hogyan, mikor akar(!) a kismama. Hogy milyen beavatkozásokat enged, és miket tilt meg. Jó ötlet írni egy ilyet (persze előbb tudni kell, hogy mik a lehetőségek). Ehhez a tervhez nem kell foggal-körömmel ragaszkodni. De arra jó, hogy átgondoljuk a vajúdást, a szülést. Aztán amikor ott vagyunk a szülőszobában még mindig kérhetünk pl eda-t - függetlenül attól, hogy előtte hallani sem akartunk fájdalomcsillapításról.

Szóval vannak más lehetőségek, mint hátára fordított katicabogárként vajúdni, szülni.
  • vízben
  • zuhany alatt
  • bordásfalnál
  • óriás labdán
  • szülőszéken ülve
  • állva, a segítőnkbe kapaszkodva
  • kézenállva, lábfelemelve :-)
  • gátvédelemmel
  • homeopátiás támogatással
  • illóolajokkal
  • zenével
  • különböző fájdalomcsillapítási módszerekkel
  • stb

Csongor születése


Posted by Picasa
Amit most ide leírok, azt több nap távlatából írtam a kórházban és itthon. Lehet, hogy nem is így történt, de én így emlékszem. :-)

Május 25.
Reggel NST és vizsgálat. Minden rendben, de BB szerint már meg kellett volna születned. Ítélet: bába-koktél (már a második, mert múlt hét hétfőn is kellett innom - minden eredmény nélkül), BB ügyeletes a kórházban, szóval este be is kell mennünk. Nekem biztosan maradnom kell... :-(

1/2 9 körül hívta Apácska BB-t, hogy mehetünk-e. Válasz: persze.
Készülődünk. Nincs kapkodás. A fürdés végeztével meglepetés ér: csöpög, folydogál a magzatvíz. Csongor mégis elindult e kinti világ felé... Innen kicsit felgyorsulnak az események...
Pár perc és már a kocsiban ülünk, útban a kórház felé. Menetközben - a kocsiban - elfolyt a magzatvíz, 1/2 10-10 körül lehet az idő...
Hamar beérünk a kórházba, alig múlt 10 óra.
Vizsgálat, betegfelvétel (nem is vagyok beteg!)
11 óra...
NST. Közben a bal karomba antibiotikum csöpög. 4 óra múlva kell kapnom a következőt. 4 óra múlva, lehetőleg Csongor születése előtt minimum 15 perccel... Meglátjuk... :-)
1/2 12...
Szülőszoba. Apácskával összeszokott párosként együttműködünk: én vetkőzök, ő engedi a kádba a vizet.
Közben már el-elhallgatok és be-becsukom a szemem a fájásoktól. Kb 2 percenként követik egymást. Rendszeresek, hosszak, nem elsöprő erejűek.
Várunk, beszélgetünk.
BB és a(z ügyeletes) szülésznő (Fantha Zsuzsa) csendben készülődnek, rendezgetik az esetleg szükséges dolgokat. Csongor is készülődik...
Nincs feszültség, nincs izgalom, a helyén van mindenki. Várunk.
Közben egyszer-egyszer halljuk Csongor szívverését - vízalatti UH.
A fájások erősödnek és sűrűsönek. Már nem tudom, hogy mennyi az idő. Úgy érzem, hogy már nagyon hosszú ideje kell elviselnem a fájdalmat, de ugyanakkor azt gondolom, hogy még biztos nem tellt el túl sok idő...
A külvilág eljut hozzám, de távoli... Befelé figyelek, a kisfiunkra.
Csongorra, akinek hosszú utat és nehéz utat kell megtennie még e világig.
Érzem ahogy halad... Lefelé, lassan. Feszít, nagyon.
Aztán úgy érzem, hogy elérkezett az a pillanat, amire vártunk... Vagy csak szeretném úgy érezni?...
... Nem. Ez a fájdalom az a fájdalom! De mégis megerősítésre várok. BB azt mondja, hogy kövessem a testem, ahogy érzem.
Átadom magam. Minél feszítőbb, erősebb fájdalmat érzek, annál erősebben nyomok.
Szeretnék megszabadulni a fájdalomtól. De a fájdalom szükséges, hogy Csongor minél előbb kényelmesebb helyen lehessen...
...és még egyszer, most erősebben,... most inkább ne, hadd pihenjek... de még egyszer, erősen, ügyesen, ahogy csak Anyák akarnak és tudnak...
Éles fájdalom, vakító fehér villámként látom is...
Ez az, Ági, kint van a feje!
Öröm, megkönnyebbülés... és félelem: még nincs vége? Azt hittem, hogy már túl vagyok rajta... Pihennék!
... és még egyszer, erősebben és még erősebben... és még egyszer! ... és...
és vége...
Már hallom is az éles sírást, nyitom a szemem és látom, ahogy a lepedő betakar Minket...
Isten hozott!
Érzem, ahogy levegőt vesz a következő panaszos hanghoz, a súlyát, az erejét... Igaz. Itt van. Csongor...
Ide, ebbe a pici testbe sűrűsödik bele a való... az élet... a cél, az ok. Csongor!

2óra 48perc 2009. május 26.
4360gr, 55cm


A mértektől függetlenül büszke vagyok: Csongor itt van. Egészséges. Én, legyőztem az ösztönt, hogy elkerüljem a fájdalmat. Győzelmem ajándéka e fiú. A Gyermekünk!

**********************************************
Ez úgy hangzik, mintha légüres térben, egyedül lettem volna...
De persze volt segítség:
Apácska. Fogta a kezem, simogatott, biztatott, beszélt hozzám. Jelen volt, bízott bennem. Nem vette komolyan, amikor a fáradtság miatt hisztiztem.

BB. Az ORVOS. Aki lehetővétette, hogy Csongor is méltósággal, szépen, nyugisan születhessen. Majdnem végig ott ült velünk a szülőszobában. És szerencsére jobban bízott bennem, mint én magam. :-) Nem vette komolyan a hisztimet.

Három dolgot szerettem volna Csongor születésekor:
Apácska jelenléte, BB jelenléte és a víz. És tudtam, hogy ha ezek megvannak, akkor minden megy majd, mint a karikacsapás. :-)
Minden kívánságom így teljesüljön!


**********************************************
Tények: BB "berendelt", mert szerinte 14-én meg kellett volna születnie Csongornak (számításaim szerint 20-án), 9 körül zuhanyoztam le, akkor kezdett szivárogni a magzatvíz, 1/2 10 körül indultunk a kórházba, útközben elfolyt a magzatvíz, 10 után értünk be, 11-kor volt NST, akkor már voltak fájásaim, 1/2 12-kor mentünk be a szülőszobába, hajnali 2.48-kor megszületett a kisfiunk. Szóval alig 4 óra alatt megszületett a mi közel 4,5 kg-s csemeténk. Vízben vajúdás után vízben, akárcsak 2006.08.28-án a nővére, Csenge.

A kívülállók (Apácska és BB) szerint könnyen, gyorsan megszületett Csongor. Ott, akkor nekem egész más volt a véleményem. Ma már egyetértek velük. :-)

Assssssssszta!

De régen jártam erre... ;-)


Azóta nagyon sok minden történt:


  • végül sikerült lefogynom 59 kg-ra, nem tudom, hogy mikorra...

  • 2007. októberében kaptam egy állasajánlatot és ez adott a kezdőlökést ahhoz, hogy újra melózni kezdjek

  • 2008. március 17-től egy nemzetközi cég "RFM -Regionális Pénzügyi Vezető"-je lettem

  • 2008. augusztusában úgy döntöttünk, hogy jöhet a KisTesó. Jött! Elsőre. 2008. augusztus 26-án fogant :-)

  • 2009. május 26-án ismét átéltük a csodát: megérkezett Csongor.





Ez a felsorolás elég száraz. Csongor érkezése "megér" ennél többet is. :-)