Hazafelé

Pápáról jöttünk haza.

Fáradt, bágyadt voltam - illetve már 4-5 hete az vagyok a kialvatlanság miatt.

Kifelé bámultam az ablakon. Egy ideig nem láttam semmit, csak néztem. Elfutó házak, egy-két ember, macskák, földek, kerítések, helyiségnevek. Elsuhannak, nem hagynak nyomot.

Aztán felfigyeltem valamire, valamire, amit egyre ritkábban lehet látni.

A kéményből felszálló füstre.

A kéményből felszálló füst az otthon békés nyugalmát juttatja eszembe.

A gondoskodást: mert valaki gondolt arra,

hogy legyen fa a háznál,

hogy száraz legyen,

hogy össze legyen hasogatva,

hogy be legyen készítve a kályha vagy kandalló vagy kemence mellé.

A kéményből felszálló füst a családot jelenti, hogy a sötétben gyermekek - kipirult arccal - figyelik a tűz táncát, a fel-felrebbenő szikrát, és összebújó felnőtteket jelent, akik egymásba fonódó kézzel a gyermekek áhitatát figyelik.

A kéményből felgomolygó füst azt az életet jelenti, amit élni szeretnék.

Ha megadatik, hogy egyszer egy olyan házban éljünk, amit elképzelek magunknak, akkor - hiába a kényelmes gázfűtés - fával is fogunk fűteni. Ha máskor nem, hát Advent idején és Karácsonykor biztos, hogy fával lesz begyújtva a kandalló vagy a kemence.