Mitisirjak

Napközben annyi minden eszembejut, hogy 'na-ezt-jól-megírom'. Aztán este, amikor ideülök olvasgatni, akkor a saját naplómba végül mégsem kerül bejegyzés.

De most, csak úgy csapongva, néhány dolgot csak leírok.

Csongor

Kétfogú lett és van egy új mutatványa is: hason fekve feltámaszkodik, majd szépen kiemeli a csípőjét - szabályosan négykézláb - és amolyan 'családalapító' mozdulatokat tesz, előre-hátra ringatja magát. Nagyon édes! Ja! és MEGPUSZIL. Úgy, ahogy Csenge csinálta: az arcomhoz nyomja a nyitott száját. :-)

Ma voltunk mázsáláson. Nem hízik a kis komisz! 6,5 kg körül megtorpant. Nem különösebben izgulok, mert látom, hogy mennyit mozog napközben - megállás nélkül.

Csenge

Elkészültek az ovis fotók. Négyféle lett, kettő nagyon mesterkélt-beállított, de kettő igazán helyes lett - félmosolyos és kezét csípőre tevős. :-) Mostanában egész érdekes kifejezéseket használ. Tennap' azt mondta, amikor haza értünk: Úgy gondolnám, nézzünk mesét. Elsőre azt hittem, hogy rosszul hallottam. Micsoda választékosság! :-)

És azt énekli, hogy "zsákányodban minden jó".

Apácska kedden este Németországba ment... Hármasban maradtunk. Anyu otthon van Debrőn. Apu nem dolgozik. Felajánlotta, hogy délutánonként segít, hogy ne egyedül legyek a két csemetével. Elhatároztam, hogy nem fogok szólni neki. Mer' hát ezek az én gyermekeim. Már mér' ne bírnék velük? Eldöntöttem, hogy reggel is simán beérünk az oviba. Mer' mér' is ne?

Szóval kedden, szerdán és még ma is az estét hármasban töltöttük: Csengével játszottunk, rajzoltunk, gyúrmáztunk, ollóztunk (Csenge szava), Csongor a járókában - hason, háton, viháncolva, énekelgetve, minket figyelve. Amikor Csongor éhes volt, akkor Csengét megkértem, hogy nézzen mesét. Amikor Csongort altattam, akkor Csengét megkértem, hogy (megint) nézzen mesét. Aztán Csengét megfürdettem, bebújtunk az ágyba (megint) mesét nézni.

Csenge végül mind a három nap 9 körül elaludt, Csongor 7 körül, majd még 1/2 10-10 körül még egyszer vacsorázott - félálomban. :-) Csenge kedden éjszaka nyugtalanul aludt, kereste Apácskát. Többször is megkérdezte, hogy "Hol van Apuuu?". De nem volt semmi különösebb, végigaludta az éjszakát. Csongor 6-1/2 7 körül ébredt (kora)reggelizni.

A reggelek is simán mentek. A fésülködés körül akad néha egy kis hiszti, mer' "HÚÚÚUOD!!!" meg "NEM ILYET AKARTAM!!!", de ezek is kimaradtak. A lényeg, hogy 8 előtt már az oviban voltunk.

Hogy ezt miért írtam le? Mert mindenki nekiállt sopánkodni, hogy hogyan fogok bírni a két gyerekkel. Mert magam is feszült voltam mielőtt elindult volna Apácska, hogy hogyan is fogok bírni a két gyerekkel. Most már tudom. Önbizalom kérdése az egész. Elhatároztam, hogy menni fog ez nekem. És láss csodát! Nem is volt semmi gubanc.

Elterveztem, hogy milyenek lesznek a reggelek, hogy mit fogunk csinálni esténként... és egyszerűen csak megcsináltam-tuk. Nem álltam neki görcsölni. Hanem lazán, természetesen, irányítgattam a dolgokat, majd hagytam, hogy történjenek. Eccerűez! Bár nem tanítják, hogy hogyan is kell anyának lenni. De - így menet közben rájöttem, hogy - nem is kell. Valahogy ezt is tudjuk. Valahol a zsigereinkben ott van, hogy mit is kell csinálni, hogy hogyan is kell csinálni. Ösztönből. Megérzésből. Nem "agyon agyalva".

Erre a megállapításra - nemcsak a gyerekekkel kapcsolatban - időről időre, újra és újra rájövök. Nem kell túlbonyolítani a dolgokat. Csak természetesnek kell venni, hogy az ember lánya mindenre képes és akkor kiderül, hogy az ember lánya - jelen esetben én - mindenre képes. :-)