Az első

A héten - pontosabban csütörtökön - gazdája lettem egy kenyérsütőgépnek.

Már egyszer nézegettem - még tavaly, de elvetettem az ötletet, mer' hogy macerás lehet. Aztán a hétvégén megint elkapott, hogy mi-lenne-ha. Nézegettem a gépeket a neten, olvasgattam a recepteket és tanácsokat, hogy milyen gépet, meg milyen lisztet, meg milyen arányokat... Aztán már meg is rendeltem egy gépet és hétfőn ki is fizettem. Szerdán jött az sms, hogy lehet értemenni. Csütörtökön - gyerekorvos helyett (mer' az kivételesen kedden volt) - nekivágtunk a városnak és Csongorral elmentünk érte. Este átolvastam a használati utasítást, kinyomtattam néhány receptet, és rájöttem, hogy ebből csak hétvégén lesz kenyér, mer' élesztő, az nincs.
Pénteken lett élesztő is. Gondoltam, Csongor kora-reggelije után "összedobok" egy kenyeret. :-) Mivel a használati utasítást már elolvastam, így már tudom, ismerem a gépet, a hogyant. Szóval senki meg nem állíthat, ebből friss kenyér lesz szombat reggel!
Csongor - hiába aludt el este 8 körül - 6.40-kor kérte a reggelit. Utána nekiláttam a kenyérnek. Nnna jó, kalácsnak. Apácska azt kérte, hogy inkább kalács legyen a reggeli.

A recept...
Rengeteget elolvastam, néhányat ki is nyomtattam. Ezekből lett egy. Mer' olllyan profi vagyok, hogy nekem a kipróbált, már jól bevált receptek nem elég jók... :-)

• 3dl tej
• 1 tk só
• 4 ek cukor
• 1 cs vaniliás cukor
• 6-7 dkg vaj
• 50-55 dkg liszt
• 1 cs szárított élesztő
• Édes program

1/4 8-kor indítottam el a gépet. Amikor elkezdett dolgozni rá-rákukkantottam. (Csenge kisszékére kellett állnom, hogy belelássak a gépbe. Jól betettem a gépet a falhoz, nehogy Csenge véletlenül hozzáérjen, ill. akkor se érhesse el, ha ő is székre áll. :-) ) Azt utolsó 1 órában már sűrűn "oltárhoz járultam", a végső 20 percet pedig a magaslaton töltöttem, izgalomban, mint egy gyermek Szenteste. :-) Komolyan mondom, remegve vártam, hogy végre elkészüljön a művem. Egyrészt éhes voltam, egyrészt kíváncsi. Szerettem volna, ha tökéletesre sikerül - elsőre. Ha szép a színe, jó az íze, kifogástalan az állaga. Szóval tökéletes. :-)
Figyeltem, ahogy egyre nagyobb, egyre magasabbra dagad a tészta - és féltem, hogy kifut. Aztán figyeltem, ahogy elkezd színesedni a felszíne annak a szép, síma, gömölyű tésztának - és attól tartottam, hogy túl sötét lesz.
Aztán egyszercsak megszólalt a bip-bip. És kész is volt a kalács.
Ílyen egyszerűen.
Gyorsan ki is nyitottam, ki is vettem, meg is csodáltam és le is fényképeztem - többször is - a művem. Gyönyörű lett. :-)
Alig győztem kivárni, hogy szeletelhessem végre az én első kenyeremet - ami kalács lett. :-)
Reggelire elfogyott a fele. Büszkén mondhatom, hogy tökéletes lett. Az íze is nagyszerű, nemcsak a kinézete. Lemértem, 950gr.
Íme néhány kép: