Ezek ketten :-)

(Mármint a gyermekeink)

Ecccerűen imádják egymást! :-)

Csongor olyan imádattal és áhitattal tud nézni az ő okos, nagy Tesójára...

Csenge olyan féktelen szerettel tud nekirontani az ő mosolygós Kistesójának...

Amikor haza jöttünk a kórházból, Csenge nagyon örült nekünk. Kiváncsi volt az új kis jövevényre. Tetszett neki, szeretgette, ölelgette, ölbe vette (kis segítséggel, alátámasztással). Aztán valahogy tudatosult benne, hogy végleges - legálábbis hosszútávú - Csongor jelenléte. És akkor jött, hogy "NE VEDD FEL!", "NE ETESD!", "NE ITASD!", "ENGEM VEGYÉL FEL!", "ENGEM IS VEGYÉL FEL!". Amint meglátta Csongort a közelemben, indult a hiszti, földön fetrengés, ordítás. Közelített az elviselhetetlenhez. Nehéz pár hét volt. :-) Aztán elmúlt. (Mostmár csak akkor művel ilyeneket, amikor nagyon fáradt.)

Manapság amikor elérhető közelségben van Csongor, akkor simogatja, kezét fogja, beszélget hozzá. Megszorítja a kezét, és azt mondja neki "Pofikám", "Mmmmmmegeszem". Csongor meg csak mosolyog neki, és nézi a nagy kék szemeivel. :-) Valahogy tudja, érzi, hogy ezek a gesztusok - bármennyire is féktelenek - a szeretet - esetlen - megnyilvánulásai a nővére részéről.

Nagyon helyesek együtt. Cinkosak. Már most.